Húsvét.hu

Főtt tojás a sonka mellé

foto
A húsvéti sonka mellé elengedhetetlen a főtt tojás (és persze a kalács és a torma is!).

Ha igazán zamatos tojást szeretnénk, akkor azt a sonka főzőlevében kell megfőznünk. Közel sem olyan egyszerű a művelet, mint gondolnánk, mert ha a forró sonkalébe beletesszük a hűtőből kivett hideg tojást, akkor az majdnem holtbiztosan megreped, s a tojásaink tartalma nem a héjában fog megfőni. Célszerű tehát a sonkalét kissé kihűlni hagyni, a tojásokat a főzés előtt 1-2 órával kivenni a hűtőszekrényből és kanálba téve, óvatosan beleengedni a fazékba, s lassú tűzön együtt felmelegítve megfelelően hosszú ideig keményre főzni. Azt a sonkalét, amiben tojást is főztünk már tovább ne használjuk fel semmire, még akkor sem, ha nagyon gondosan megmostuk a tojásokat a főzés előtt.

Töltött tojás

foto
A töltött tojás tulajdonképpen gyűjtőfogalom, igen sokféle létezik belőle, s tulajdonképpen mindegyiknek ugyanaz az alapja: a megfőtt kemény tojásokat kettévágjuk, a sárgákat kiskanállal kiemeljük és egy tálba tesszük, és tulajdonképpen ezután következnek a variációk.  

Ha húsvéti töltött tojásról beszélünk, akkor a tálban a főtt tojássárgákat összekeverjük főtt, darált sonkával, kevés tejföllel. Az így elkészült masszával dekoratívan megtöltjük  a tojásfehérjéket. Salátalevelekre helyezve, paradicsom és paprika karikákkal körberakva húsvéti asztalunk dísze lehet.

Egy másik, tejfölös-sajtos variációnál a főtt tojások sárgáit összeturmixoljuk az apróra vágott sonkával, ömlesztett sajttal, tejföllel. Sóval, kevés borssal, mustárral ízesítjük. A tölteléket visszatesszük a tojásfehérjébe.

Töltött tojások nem csak hidegen léteznek, készíthetünk meleg ételt is ebből a műfajból.

Hozzávalók:
  • 8 tojás
  • 4 dkg vaj
  • 2 zsemle
  • csipetnyi őrölt bors
  • 2 dl tejföl
  • 1 csomó petrezselyemzöld
  • 2 evőkanál zsemlemorzsa
A tojásokat itt is keményre főzzük, megtisztítjuk és félbevágjuk. A tojások sárgáit vajjal áttörjük, és jól összedolgozzuk az előre beáztatott, kinyomkodott zsemlékkel, sóval, borssal és finomra aprított petrezselyemmel. A tölteléket visszatöltjük a fehérjékbe, kivajazott tűzálló tálba tesszük, tejföllel meglocsoljuk és a zsemlemorzsával meghintjük. Felforrósított sütőben pár perc alatt pirosra sütjük, forrón tálaljuk. Salátákat adunk mellé.

Egy nagyon finom és különleges, olívabogyós töltött tojás elkészítését láthatjuk a VideoSmart kisfilmjén.

Sajtban sült tojás

foto
Hozzávalók:
  • 8 tojás
  • 15 dkg szeletelt trappista sajt
  • 4 db paradicsom
  • 1 csokor zöldhagyma zöld szára
  • törött fekete bors
  • currypor
  • piros fűszerpaprika
  • késhegynyi szerecsendió-reszelék
  • ízlés szerint só
Elkészítése: a nem túl vastag sajtszeleteket egy lapos tűzálló tálra terítjük. A tojásokat egyenként felütve úgy rakjuk a sajt tetejére, hogy a sárgája egynek se menjen szét. Megsózzuk és fűszerezzük, majd a maradék sajtot az egész tetejére reszeljük, úgy, hogy jól befedje. A tálat folpack fóliával letakarjuk, és a mikrohullámú sütőben a legerősebb fokozaton négy-öt percig sütjük. Akkor van készen, ha az étel tetején lévő sajt megolvad, és egybefüggő réteget alkot. A sütőből kivéve még tűzforrón meghintjük a finomra vágott hagymazölddel, és cikkekre szeletelve, frissen, salátával tálaljuk.

Tojáspörkölt

foto
Hozzávalók: 1 fej hagyma
                       olaj
                       pirospaprika
                      só
                      bors
                      6 főtt tojás

Elkészítése: A hagymát az olajban megpároljuk, ha már üveges, pirospaprikával meghintjük és kevés vízzel felengedjük. Ha hagyjuk egy kicsit forrni, a hagyma megpépesedik és finom szaftja lesz. Ezután beletessük a negyedekre vágott főtt tojásokat, sózzuk, borsozzuk, óvatosan megkavarjuk és kész is van. Nagyon finom galuskával, esetleg főzelékre feltétként vagy salátával.

Lengyel vagy zsidó tojás

foto
Hozzávalók:
  • főtt tojások
  • hagyma
  • mustár
  • bors
  • libazsír vagy diétás verzióban margarin
Elkészítése: a kemény tojásokat, az apróra vágott hagymát, a zsírt vagy margarint, a mustárt, borsot és sót krémmé keverve, vagy salátalevélbe tekerve, kifagyasztva fogyasztjuk, vagy friss pirítósra kenve, újhagymával, snidlinggel, zöldpaprikával, tea mellé kiváló vacsora.

Bookmark this website: Add this page to Mister Wong Blinklist Blogmemes del.icio.us Digg Google Furl Netscape PlugIM Reddit Slashdot Squidoo StumbleUpon Technorati Yahoo My Web Backflip BlinkBits BlogMarks BuddyMarks CiteUlike Diigo Dzone FeedMarker Feed Me Links Give a Link Gravee Hyperlinkomatic Igooi Kinja Lilisto Linkagogo Linkroll Look Later Magnolia Maple Mesfavs Netvouz Newsvine Raw Sugar Rojo Scuttle Segnalo Shadows Simpy Spurl tagtooga Tailrank Unalog Wink Wists Zurpyb